Hol volt, hol nem volt, valahol az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, született egy kismalac. Pont újév napján. A kurta farkú szomszédjában. Ahogy az ilyenkor malacéknál lenni szokott, az egész rokonság és szomszédság meglátogatta az újszülöttet, a boldog anyukát és a büszke apukát.
− Gyönyörű malacka! Micsoda fényes, rózsaszín bőr! Micsoda pufók arcocska! – ámuldoztak a látogatók. – Jó étvágya van? Alszik éjjel? – kérdezgették illedelmesen az anyukát.
Amikor a vendégek már eleget láttak, és épp menni készültek, egy távoli rokon, bizonyos Varacskos úr és neje, Varacskosné, született Mangal Ica toppant be a házba.
− Hol az a kis vakarcs, hadd látom! – rontottak Varacskosék a kiságy felé, amiben az apró, újévi malacka szundikált.
– Na, gondoltam! – kiáltott fel Varacskos úr, ahogy megpillantotta a kicsit. – Hát nem túl nagy! De ami a fő kérdés, mért csak egy? Hol vannak a testvérei? A mi családunkban mindenkinek legalább kilenc malaca születik egyszerre! – nézett méltatlankodva az újdonsült anyukára.
− Bizony, nekem is kilencszer kilenc a számom! – röfögött az ura mellett Varacskosné. − Mármint a gyerekeim száma! Ennél kevesebbet malacozni nálunk nem szokás!
A szobában megfagyott a levegő ennyi otrombaság hallatán. Az ifjú anyukának még a füle hegye is elpirult a méregtől, a férjére nézett, majd a kiságyhoz lépett.
− Lehet, hogy csak egy malacunk született – mondta aztán szelíden –, de ez az egy kilencszer szerencsésebb lesz, mint közülünk bárki is, hiszen újévi malac! – és megsimogatta a csöppség buksiját.
A látogatók bólogattak, Varacskosék pedig, mint akit darázs csípett meg, felszisszentek, sarkon fordultak, és elkocogtak. Az újévi kis szerencsemalacka pedig békésen szundikált tovább.
Balla Margit meséje
Kde bolo, tam bolo, za Skleným vrchom, tam, kde sa krátkochvosté prasiatko rýpalo, sa narodilo malé prasiatko. Stalo sa to presne na Nový rok v susedstve tých krátkochvostých. Ako tomu už u prasiatok býva zvykom, všetci príbuzní aj susedia navštívili novorodeniatko, šťastnú mamičku a hrdého otecka.
„Krásne prasiatko! Akú má lesklú ružovú kožu! Aké bacuľaté líčka!“ žasli návštevníci. „Chutí mu papať? Spinká v noci?“ vypytovali sa zdvorilo mamičky.
Keď sa návštevníci už vynadívali a boli na odchode, do domčeka vtrhol istý vzdialený príbuzný, pán Bradavičnatý a jeho manželka, pani Bradavičnatá, rodená Mangalica.
„Kde je ten malý štupeľ? Ukážte mi ho!“ valili sa Bradavičnatí k postieľke, kde spinkalo malé novoročné prasiatko.
„No, to som si mohol myslieť!“ vykríkol pán Bradavičnatý, keď ho uvidel. „Nie je veľmi veľké! A hlavne: prečo máte len jedno? Kde má súrodencov? V našej rodine sa každému naraz narodí aspoň deväť prasiatok!“ pozrel pohŕdavo na novopečenú mamičku.
„Veru, aj moje číslo deväťkrát deväť!“ krochkala po boku svojho manžela pani Bradavičnatá. „Teda počet mojich detí! U nás nie vo zvyku mať ich menej!“
Nálada v izbe od toľkej bezočivosti zamrzla. Mladej mamičke od hnevu sčerveneli aj špičky uší, pozrela sa na svojho manžela a potom podišla k postieľke.
„Možno máme len jedno prasiatko,“ povedala vľúdne, „no určite bude deväťkrát šťastnejšie než ktokoľvek z nás, lebo sa narodilo na Nový rok!“ a pohladila drobčeka.
Návštevníci prikyvovali a Bradavičnatí zasyčali, akoby ich poštípali osy, zvrtli sa na podpätku a pobrali sa preč. Novoročné šťastné prasiatko ďalej pokojne spinkalo.
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza