Előző számunkban a fényes nándorfehérvári győzelem és Dugovics Titusz történetét beszéltük el. Ehhez a diadalhoz azonban kapcsolódik egy másik fejlemény is. Mégpedig olyan, aminek a históriája szó szerint érinti a mi életünk mindennapjait is. Nem más ez, mint a déli harangszó története.
A tévhit: A nándorfehérvári ostrom döntő ütközetére – és Dugovics Titusz állítólagos hőstettére is – 1456. július 22-én került sor. A helyzet súlyos volt, a törökök ezen a napon már a belső várat is tűz alá vették. A keresztes seregek azonban – élükön Kapisztrán Jánossal – hátba támadták az ostromlókat. Hunyadi János pedig kitört a várból, megszerezte a törökök több ágyúját, és visszavonulásra kényszerítette a szultán túlerőben lévő hadait. Fényes magyar győzelem volt ez! Hírére a pápa elrendelte, hogy a keresztény világban ezután minden délben konduljanak meg a harangok.
Nos, a történet ennél egy kicsit bonyolultabb. III. Callixtus pápa ugyanis már a nándorfehérvári győzelem előtt egy hónappal kiadta azt a rendeletét, melyben előírta, hogy délután három és hat óra között harangozzanak Európa minden templomában. Mégpedig azért, hogy a harangszóval is felhívják a keresztény emberek figyelmét: imádkozzanak a török ellen küzdő keresztes hadak sikeréért. A hírek – és ezzel együtt a pápai rendeletek is – azonban lassan terjedtek abban az időben. A Rómából érkező előírást is csak a nándorfehérvári győzelem után hirdették ki Magyarországon és szinte egész Európában. A köztudatba így az épült be, hogy a déli harangszó a nándorfehérvári diadal emlékének szól.
És most jön az igazi csavar, ugyanis aki ezt állítja, tulajdonképpen annak is igaza van! A győzelem híre ugyanis a pápát sem hagyta hidegen, és módosított a rendeletén, mégpedig úgy, hogy a harangszó alatt elhangzó imák ezután a hálaadás imái is legyenek. Ezzel tehát a pápa maga teremtett kapcsolatot a győzelem és a korábban hozott rendelete között.
Egy kérdés azonban még mindig maradt: ha a pápa délutáni harangozást rendelt el, hogy lett belőle mégis déli harangszó? A helyzet az, hogy a déli harangszó – Jézus szenvedéseire emlékeztetve – már korábban is szokásban volt, de csak pénteki napokon! Egy későbbi pápa, VI. Sándor 1500-ban ezt a szokást összekapcsolta III. Callixtus pápa rendeletével. Minden napra elrendelte a déli harangozást. Így tehát végül a harangok minden délben mégiscsak a magyar történelem egyik legnagyobb diadalára és annak hőseire emlékeztetik az egész keresztény világot.
Tudtad?
Egész évben csak egyszer nem szólnak a harangok még délben sem, mégpedig a húsvét előtti nagycsütörtök estétől nagyszombatig. Úgy szokták mondani, hogy nagycsütörtökön a harangok elmennek Rómába. Elnémulásuk a Jézus megfeszítése fölötti gyászt és az elnémult tanítványai félelmét jelképezi. Ezen a három napon a harangok helyett kerepelők szólnak a templomokban.