A nándorfehérvári diadal után kitört pestisjárványban sajnos meghalt a győztes magyar hadvezér, Hunyadi János is. Az országban hamarosan a káosz lett az úr, ami a főúri csoportok ellenségeskedései miatt alakult ki. Hunyadi két fia, az idősebbik László és a fiatalabb Mátyás sem vonhatták ki magukat a hatalmi csatározásokból, aminek az lett az eredménye, hogy Lászlót egy korábbi politikai gyilkosság miatt elfogták és kivégezték, Mátyást pedig V. László király túszaként Prágába hurcolták.
Az ország bajait eztán csak tetézte, hogy 1457-ben váratlanul meghalt a mindössze 18 éves V. László, így a magyar történelemben már sokadszorra, ismét utód nélkül maradt üresen a trón. Emiatt az addig viszálykodó főúri csoportok inkább a kiegyezés mellett döntöttek, és megállapodtak, hogy olyan uralkodót választanak, akin keresztül könnyen érvényesíthetik a saját akaratukat. Így esett a választásuk a mindössze 15 éves Hunyadi Mátyásra.
A bárók számítása azonban nem jött be, a fiatal uralkodó ugyanis gyorsan félreállította a felette atyáskodni próbáló főurakat, és olyan erős királyi hatalmat épített ki, aminek köszönhetően az ő uralkodása lett a középkori magyar történelem fénykora. Mátyás Magyarországot ismét nagyhatalommá tette, erős hadsereggel, teli kincstárral, fényűző királyi udvarral, pezsgő kulturális élettel és európai szinten is mérhető politikai befolyással. Nem csoda tehát, hogy az utókor Mátyás uralkodását megannyi érdekes, de néha hamis történettel színesítette.
Tévhitek: Mátyást a nemesek a befagyott Duna jegén állva, közfelkiáltással választották királlyá. Uralkodóként aztán az országot járta, sokszor álruhába bújva, hogy a nép közé vegyülve ismerje meg az egyszerű emberek gondjait és szükség esetén orvosolja azokat és megvédje a parasztokat a zsarnokoskodó nemesek önkényétől. A későbbi, sok szenvedést és háborúságot hozó török korban aztán el is terjedt a mondás: „Meghalt Mátyás, oda az igazság!”
Nos, a helyzet az, hogy a fenti sorok nem sok igazságot tartalmaznak. Kezdjük a királyválasztásnál és a Duna jegénél. 1458-ban a főúri csoportok megegyezése után a főnemesség és a főpapság a budai várban gyűlt össze. Annak érdekében, hogy a főméltóságok mindenképp a „helyes” döntést hozzák, Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály úgy döntött, hogy a pesti oldalon várakozó seregével, mintegy 15 ezer emberrel átkel a Dunán (de nem ácsorgott a Duna jegén!!!), ezzel is érzékeltetve, hogy kit érdemes királlyá választani. A közkeletű legenda tehát, hogy a nemesség a befagyott Duna jegén kiáltottá Mátyást királlyá, nem igaz. Mint ahogyan az sem, hogy Mátyás álruhában járta az országot. A valóságban ugyanis az lehetetlen lett volna, hogy egy király csak úgy eltűnjön a királyi udvarból, pláne úgy, hogy Mátyás szeretett minden ügyet maga intézni. És ehhez kapcsolódóan még azt is meg kell említeni, hogy Mátyás jobban is tette, hogy nemigen mutatkozott a nép között, ugyanis az igazság az, hogy a nagy királyt életében nem szerették az emberek, ugyanis olyan magas adókat szabott ki a fényűző udvar és az állandóan fegyverben álló katonaság fenntartására, hogy a nép azokat csak üggyel-bajjal tudta kifizetni.
A Mátyásról szóló mesék és legendák az uralkodó halála után születtek, hiszen az utána következő lassú, majd egyre gyorsuló hanyatláshoz képest az ő uralma egyértelműen a siker és rend korszaka volt, még akkor is, ha a valóságban Mátyás, középkori uralkodóktól megszokott módon, igazi zsarnokként uralkodott.