A világ legelterjedtebb vallása, a kereszténység egy kis nép, a zsidóság körében született a Közel-Keleten. Alapítója, Jézus zsidó volt. A zsidóság története igen hosszú, az ókortól mind a mai napig tart. A több ezer évvel ezelőtti, ókori zsidó kultúra különleges hagyományok összessége és a mi európai kultúránknak is az egyik alapja.
Egy apa és tizenkét fia
A nép eredetét a Biblia a következőképpen beszéli el: A zsidók ősatyja Jákob volt, akinek Isten új nevet adott. Izraelnek nevezte el őt. A név annyit jelent, hogy „Isten harcosa”. Izrael azt tanította a fiainak, hogy mindnyájan Isten kiválasztottjai, és azért vannak a világon, hogy az Úr akaratát beteljesítsék. Tizenkét fia volt, s mind a tizenkettő egy-egy törzs alapítója lett. A legjelentősebb köztük Júda törzse, ebből került ki a két híres király, Dávid és Salamon. A zsidók királysága tizenkét törzs egyesüléséből jött létre, amit Izraelnek neveztek.
Az egységes Izraeli Királyság létrejöttében legnagyobb szerep Saulnak, az első uralkodónak jutott, mégis jóval ismertebb nála Dávid és annak fia, Salamon. Dávid egy egyszerű pásztorfiú volt, aki a Biblia szerint parittyával győzte le a Góliát nevű óriást, és nem sokkal ezután Izrael királya lett. Jeruzsálem városát is Dávid király alapította, viszont fia, a bölcs Salamon tette igazán naggyá, a királyság központjává. Salamon király építtette fel a zsidóság legfontosabb szent helyét, az első jeruzsálemi templomot. Jeruzsálembe hozatta, és itt, a templomban helyezték el a frigyládát, ami Isten és Izrael népe szövetségének a jelképe volt; a ládában őrizték a tízparancsolatot, a vallásuknak – és a kereszténységnek is – az alapját képező legfontosabb parancsolatokat két kőtáblára írva. A templom a város pusztulásával együtt kétszer is teljesen rommá lett, és kétszer is újraépítették. Napjainkra azonban már csak egy fal, a híres Siratófal maradt belőle.
Fogságban, szétszóratva
Dávid és Salamon uralkodása után a királyság szétesett, prédájává vált más, erősebb birodalmaknak, így a babiloninak. A babiloniak elfoglalták az országot, Jeruzsálemet, és Salamon templomát is lerombolták. A királyi udvart, az előkelőket és a lakosság jelentékeny részét is Babilonba toloncolták. Ez a tragikus időszak úgy maradt fenn a zsidóság emlékezetében, mint a „babiloni fogság” ideje. Hetven évig tartott. Akkor ért véget, amikor Babilont elfoglalta a perzsa uralkodó, s az megengedte a zsidóknak, hogy békében visszatérjenek hazájukba, és újjáépítsék Jeruzsálemet és a templomot. A következő századokban újabb hódító birodalmak, a perzsák majd a rómaiak uralma alá került Izrael népe. Amikor pedig felkeltek a rómaiak ellen, azok egész Izraelt s a jeruzsálemi templomot is újra lerombolták, a népet pedig szétszórták a Római Birodalomban. Abban reménykedtek, hogy így majd könnyebben beolvadnak a rómaiak közé. Azonban nem lett igazuk. A zsidók bárhova is jutottak, mindenütt megőrizték a hagyományaikat, és megtanultak békében együtt élni a helybéliekkel.
A szent könyvek
A zsidóság legkorábbi emlékeit jórészt a Biblia őrzi: Mózes öt könyve az Ószövetségben, amit Tórának neveznek (a szó jelentése törvény, tanítás). A Tórát ma is nagy tisztelet övezi a körükben, úgy tartják, ez a zsidó élet alapja, a szétszóratás évezredeiben a Tóra tanításai őrizték meg őket. Hagyományosan állatbőrből készült pergamenre írták, s a pergameneket összevarrva feltekercselték. A gyerekek hároméves koruktól a Tóra sorait betűzve tanultak meg olvasni, ahogy mondják, ezért nem volt a zsidók között sohasem analfabéta. A Tórában maradtak fenn Mózes törvényei, a tízparancsolat is, amit a Biblia szerint Mózes az Istentől kapott, hogy a zsidók annak szabályai szerint éljenek. Olyan tanítások ezek, amelyek ma is érvényesek, mindannyiunknak szólnak, azt mutatják meg, hogyan kell jó emberként élni.
Baka L. Patrik