– Szuvresz Iförför! – pattant Röfröfi elé Buksi erősen vigyorogva. – Eregy inasztáj!
– Hogy mondod? – dörzsölte meg a fülét Röfröfi, a kismalac.
– Eregy inasztáj! – ismételte meg Buksi.
– Úgy látszik, valami elromlott a fülemben, mert most sem értem – rázta meg a fejét Röfröfi kínosan mosolyogva. – Pedig az előbb még nem volt semmi bajom.
– Ne félj, kutya bajod! Csak azt mondta, hogy szervusz, Röfröfi! Gyere játszani! – tolmácsolta nevetve Tigris. – Nincs ebben semmi ördöngösség, csupán megfordította a szavakat.
– Azt hittem, hogy… Szóval, én Iförför vagyok, ha… Micsoda pihent agyad van neked, Iskub. Én soha az életben nem jöttem volna rá, hogy így megtréfáljalak benneteket – nevette el magát Röfröfi is. Aztán ahogy a közelgő Hápikát megpillantotta, némi homlokráncolással így fogadta: – Szuvresz Akipáh! Eregy inasztáj!
– Tsemörö ketelev kegyem! – felelte Hápika lelkesen.
Röfröfinek még a füle is kétfelé állt a meglepetéstől a válasz hallatán. Tanácstalanul nézett Tigrisre.
– Csak azt mondta, hogy „Örömest veletek megyek!” – fordította le Hápika szavait Tigris.
– Nahát! Mióta tudtok ti ilyen fordítva beszélni? – ámuldozott Röfröfi.
– Rám negér, azaz már régen – legyintett Buksi –, de elég a lefetyelésből, menjünk Adj király, katonát játszani. A többiek már biztosan várnak.
– Mehetünk, ha én lehetek a király! – kötötte az ebet a karóhoz Röfröfi.
– Ki más lehetne! – egyeztek bele a vállukat vonogatva Buksiék. – Ha a csapatod tagjai beleegyeznek, mi igazán nem bánjuk.
Több szó nem esett.
A csűr mögötti szérűn már valóban ott várakoztak a két csapat tagjai: Káposztás, a nyúl, Mekmek, a kecskegida és Hófehérke, a liba, akik Hápikával és Röfröfivel alkottak egy csapatot, de ott téblábolt Kormos, Csupaláb meg Csöpi is, akik viszont Buksi királlyal és Tigrissel együtt reménykedtek a macskák újabb győzelmében.
– A szabályokat, remélem, még nem felejtettétek el, úgyhogy máris kezdhetünk – állt Buksi a csapatát alkotó sor közepére.
A két csapat tagjai aztán egymásba kapaszkodva úgy hat-nyolc méter távolságra szembeálltak egymással, és Röfröfi máris rázendített:
– Adj, király, katonát!
– Nem adok! – felelt rá Buksi.
– Ha nem adsz, szakítok!
– Szakíts, ha tudsz! – vetette oda ismét Buksi.
Erre Röfröfi sorából szaladni kezdett Hápika, de bizony Tigris és Csöpi között nem bírta átszakítani a macskák sorát, így ahelyett, hogy „katonát” vitt volna magával a saját csapatába, neki kellett Buksiéknál maradnia.
Buksiék csapata következett.
A szópárbaj megismétlődött, és utána Tigris vetette rá magát Röfröfiék sorára, méghozzá sikerrel, mert a rohamát Káposztás és Hófehérke nem bírta ki, ezért a libák gyöngyének „fogságba” kellett vonulnia.
Talán mondanom sem kell, hogy a továbbiakban váltakozó sikerrel folyt ugyan a csatározás – Mekmek kemény kobakjának senki sem tudott ellenállni –, de ennek ellenére Röfröfi csapata igencsak vesztésre állt, annyira megfogyatkozott.
– Talán abba is hagyhatnánk – javasolta Buksi jóindulatú megértéssel a hangjában.
– Talán abba – bólogatott rá Röfröfi. – De holnap biztosan mi győzünk! – tette még hozzá eltökélten.
– Gyú negyel! – nevetett Trallala néni, a falu szarkarádiója a csűr sarkánál álló hatalmas kőrisfa legtetejében.
Juhász Tibor rajza