– Hallottátok a nagy újságot?! – állítgatta meg úton-útfélen Macskaháza lakóit Trallala
néni, a szarka, akit mindenki csak a falu hírharangjaként emlegetett.
– Újságot? Milyen újságot? – kérdeztek vissza néhányan.
– Csak nem marslakók szálltak le a réten? – gúnyolódtak a mindenféle szóbeszédek esküdt ellenségei.
– Gyalu bácsi tolvajt fogott! – vágta ki a jól értesültségét fitogtató Trallala néni.
– Talán a forgácsot akarták ellopni a műhelyéből? – tréfáltak egyesek.
– Ne bolondozzatok! Ha nincs Gyalu bácsi, Kotkodék talán már nem is élnek.
– Hogyhogy Kotkodék? – lepődtek meg a tamáskodók.
– Hát úgy, hogy hozzájuk tört be a tolvaj – örült meg az érdeklődésnek a falu hírharangja. – Tudjátok, Kotkodék Gyalu bácsi tőszomszédságában laknak – kezdte a mesélést. – Egyszer csak hallja ám az öreg, hogy Kotkodéknál hatalmas a lárma, a sikoltozás. No, ez nem lehet istentől való, gondolja, s azzal fogja a puskáját, átszalad Kotkodékhoz és bekiabál:
– Ki van ott?! Azonnal jöjjön ki!
Persze a válasz néma csönd volt.
– Ki van ott?! Azonnal jöjjön ki, mert lövök! – ismételte meg a felszólítást Gyalu bácsi még erélyesebben.
– Nincs itt senki, csak én, Kotkodék rokona, meg a család. Elnézést, ha egy picit hangosabbak voltunk – mondta egy ismerős ravaszkás hang, és az ajtóban megjelent Róka Rudi, méghozzá Kotkod anyót ölelgetve, akin látszott, hogy mindenképpen szabadulni szeretne a hívatlan vendég szorításából.
– No, emeld csak fel szépen a mancsodat, ha nem akarsz némi nullás sörétet a bundádba – förmedt rá Gyalu bácsi a betolakodóra.
– Ugyan már, szomszéd! Egy kis hangoskodásért ekkora hűhót csapni! – mézesmázoskodott Róka Rudi azon igyekezve, hogy Gyalu bácsi kezéből valamiképpen kiénekelje a flintát.
– Ó, te istennek fanyelű bicskája! – gurult dühbe Gyalu bácsi. – Azt hiszed, már elfelejtettük a Tasóéknál tett látogatásodat?! Csaknem belerokkant a család! Akkor sikerült meglépned, most azonban minden gazságodért meglakolsz! Hát fel a mancsokkal! Ti pedig – fordult az összesereglő szomszédokhoz – hívjátok Szimat őrmestert, vigye ezt a jómadarat a kóterbe!
– Így történt! Pontosan így! – magyarázta Trallala néni a körülötte álló hallgatóságnak. Buksi, Tigris, Csöpi és Hápika is ott tolongott a körben, jóleső érzéssel hallgatva Gyalu bácsi dicséretét.
– Menjünk, köszönjük meg Gyalu bácsinak – javasolta valaki.
– Menjünk! – zúgta rá a tömeg.
Elindultak.
Buksi, Tigris, Csöpi és Hápika azonban nem tartottak a lelkesedőkkel, hanem hazafelé
vették az irányt. Ámde amint az udvarra beléptek, szinte földbe gyökerezett a lábuk. A
hatalmas meggyfa alatt ugyanis ott üldögélt Gyalu bácsi, és békésen pipázgatott Doromb
nagyapó társaságában.
– Gyalu bácsi! Az egész falu a hőst ünnepli, te meg itt pipázgatsz? – rohantak oda hozzá
Buksiék.
– Ugyan már! Miféle hőst?! Nem tettem én semmi különöset. Csak, tudjátok, rettenetesen
rossz alvó vagyok, így aztán… – magyarázkodott zavartan Gyalu bácsi.
– Pedig Trallala néni mindenkinek azt meséli, hogy milyen halált megvető bátorsággal
vetted védelmedbe Kotkodékat, és fülelted le a gyalázatos Róka Rudit.
– Egyszerűen csak tettem, amit helyesnek gondoltam. Egyébként, nem kell mindent elhinni, amit Trallala nénétek összehord – legyintett vállat vonva Gyalu bácsi.
– Ebben lehet valami, mert azt is többször elismételte, hogy szerinte te vagy Macskaháza legdélcegebb, legcsinosabb lakója – jegyezte meg Buksi ravaszkodva.
– Khm, khm… – köszörülte meg a torkát Gyalu bácsi. – Hát, ha már mondta, ezt talán
jól mondta – törölte kétfelé a bajszát legényesen, aztán nagyot csapva az asztalra, vidáman felnevetett.
Persze, a többiek is mindahányan vele kacagtak.
Bálint Mariann rajza