Az asztalosműhelyben ketten üldögéltek a vidáman duruzsoló kályha mellett, Gyalu bácsi, a gazda, és Doromb nagyapó.
– Nem bírom ezeket a gyakori időváltozásokat. Egyik front még el se ment, már nyakunkon a másik. Elszívják minden erőmet. Örökösen fáj a fejem, fájnak a csontjaim, rossz a közérzetem, hol melegem van, hol meg a hideg ráz. Dolgozni sem igen bírok, pedig kellene, mert Arisztotelész tanító bácsi várja a könyvespolcot – dőlt a panasz Gyalu bácsiból.
– Nem vagy te véletlenül beteg? – aggodalmaskodott Doromb nagyapó. – Amit itt felsoroltál, az tiszta influenzára vall. Bújj az ágyba, azt ajánlom, és kúráld magad!
– Én beteg? Harminc éve még csak nem is tüsszentettem – tiltakozott Gyalu bácsi, aztán mintha csak rá akarna cáfolni az állítására, akkora hapci szakadt ki belőle, hogy beleremegett az asztalosműhely.
– Ugye, hogy ugye! – ugrott fel Doromb nagyapó. – Megyek, mert a végén még engem is megfertőzöl a vírusaiddal. Azonnal bújj ágyba! – mondta szigorúan, és behúzta maga után a műhelyajtót.
Akkor még nem tudhatta, hogy Buksi, Tigris és Csöpi is nagyokat tüsszentve vánszorog majd haza az iskolából.
– Jaj, mi történt? Hol fáztatok meg? – szaladt eléjük Cini anyuka rémülten. Mert az anyukák már csak ilyenek. Féltik a csemetéiket. – Látjátok, hiába beszélek nektek, hogy ne rohangáljatok örökösen. Kimelegedtek, átcsap benneteket a levegő, és máris kész a baj, a megfázás.
– Dem begfázás! – dünnyögte Buksi, lázas tekintetét édesanyjára emelve. – Járvány! Influenza! Már csaknem az osztály fele beteg.
– Istenem! – kapott a szívéhez Cini anyuka. Megyek, hívom az orvost.
– Ugyan már! – szólt rá Doromb nagyapó. – Dugd őket ágyba, főzz nekik finom hársfateát, tegyél bele mézet, izzadjanak egy sort, hogy a betegség megforduljon rajtuk. Még hogy orvost! Elfelejtetted volna, hogy az influenza orvossággal hét nap, orvosság nélkül pedig egy hét?!
– Arisztotelész tanító bácsi is ezt mondta – kotyogott közbe Csöpi.
– Mit mondott? – kapott a szón Cini anyuka.
– Hát csak azt, hogy igyunk sok folyadékot, hogy a nyálkahártya ne tudjon kiszáradni. A vírusok ugyanis a száraz felületeket kedvelik, azokon telepednek meg. Meg azt is mondta, hogy mossunk gyakran kezet, fogyasszunk sok gyümölcsöt, együnk mindennap néhány szem diót vagy mogyorót, mert az véd az ilyen betegségek ellen. A meggykompótot is említette, mivel kitűnő lázcsillapító – sorolta Csöpi már bent a szobában, az ágyba készülődve.
– Jaj, már hozom is, csak meggyógyuljatok – indult Cini anyuka tüstént az éléskamrába.
– Hallod-e, te már kész orvos vagy – nézett rá elismerően Doromb nagyapó. – Különösen ami a meggykompótot illeti – tette még hozzá somolyogva.
– Beg azt is bondta, hogy bajd küld valakit, hogy ne maradjunk le a tananyaggal. Beg, hogy addig alakítsunk düsszögő kórust. Ha-ha-haapciii! – magyarázta Buksi is.
– Meg kell hagyni, van humora az öregnek – nevette el magát Doromb nagyapó.
A tüsszögő kórus már három napja működött, amikor látogatók érkeztek a házhoz. Három szépséges macskalány, Micu, Cicu és Ciróka. Amikor Cini anyuka bevezette őket a betegszobába, a fiúk ijedtükben az orrukig rántották a paplant, olyan zavarba jöttek.
– Meg ne fulladjatok – nevettek a lányok. – Ne féljetek, csak lediktáljuk a leckéket, és már itt se vagyunk.
Előkerültek hát a könyvek, füzetek, és kezdetét vette a munka. Kisvártatva Cini anyuka túrós és mákos rétessel kedveskedett a vendégeknek, és maga is leült közéjük. Így történt, hogy a lányok látogatása bizony igencsak elhúzódott, méghozzá annyira, hogy a tüsszögő kórus végül már kacagó kórussá változott. A jókedv pedig, mint tudjátok, minden bajra a legjobb orvosság.
Juhász Tibor rajza