Futkározik a kis tapsifüles a mezőn, vidám a kedve. Hogyne lenne az, amikor gyönyörűen süt a nap, és a határ pompásan zöldell körülötte. Ahogy így ugrabugrál, a távoli falu szélén hirtelen megpillant valami fehéret.
– Anyu, messze van és fehér, mi lehet az? – fordul az anyjához.
– Mi lenne, az iskola épülete – feleli az anyja csak úgy félvállról.
– Menjünk, nézzük meg közelebbről! Engem rettenetesen érdekel – unszolja édesanyját.
– Arra ma nem érünk rá – hárítja el az édesanyja. – Keress inkább négylevelű lóheréket, azok ízletesebbek a többinél, mert eggyel több a levelük.
– És ha találok négylevelűt, elviszel oda most mindjárt?
– Fölösleges annyira sietni, az iskola nem nyúl!
A kis nyuszi nem érti, hogy mit magyaráz az anyja, ezért eltrappol a nagymamájához, aki mivel öregebb, bizonyára jóval okosabb is az édesanyjánál.
Igen ám, csakhogy a nagymama se járt iskolába, ezért aztán hímez-hámoz, és mindenféle kitérő válaszokkal próbálja elterelni unokája figyelmét az iskoláról. Végül kiböki:
– Az iskola nem nyúl, nem szalad el!
A kis tapsifüles nem érti, mit akar ezzel a nagymamája mondani. De ott van még a nagynénje. Elszalad hát hozzá. De bizony szaladhat. Mert hiszen a nagynéni se látott soha közelről iskolát. Így aztán ő is csak annyit felel unokatestvére kitartó kérdezősködésére:
– Az iskola nem nyúl, nem szalad el, megvár.
A kis nyuszi aztán a határ túlsó végében lakó távoli rokonoktól megtudja, hogy a nyulak népes családjából eddig még senki se látta közelről az iskolát. Mivelhogy eddig még senki se járt közülük iskolába. Éppen ezért ne törje magát ő se. Minek akarná éppen ma megnézni azt a hatalmas épületet, amikor ilyen gyönyörű az idő? Miért ne várhatna a dolog holnapig vagy holnaputánig, vagy addig, amikor majd rosszabbra fordul az időjárás? Az iskola valóban nem nyúl. Nem szalad el, ugyanis nincs lába. Az iskola iskola, igazán várhat. Az iskola pedig azóta is várja a nyuszikat. Várja őket, és nem zavarja, hogy a nyuszik elkerülik. Neki nem számít. Számít azonban a nyulaknak, mert azóta is buták, műveletlenek. Még egy egyszerű lakáskérvényt sem képesek megírni, ezért laknak mindmáig a szabad ég alatt. Ezért áznak-fáznak szüntelen. És a nevüket sem tudják leírni, jóllehet annyi a káposzta- meg az egyéb levél körülöttük, hogy igazán megtanulhatnák. Sőt a vadászra se tudnak rápuskázni, pedig annyi a kis kerek golyóbis a vackuk környékén, hogy valamennyi nyúlpecsenyére áhítozót világgá kergethetnének vele.
Fodor Katalin rajzai