Apa hazajött. Sízni volt a hegyekben. Azt mondta, igazán gyönyörű az a hely, ahol volt. Valóságos síparadicsom. Megkérdeztem tőle, hogy engem miért nem vitt magával. Azt mondta, jövőre majd elvisz. Csakhogy én nem jövőre akarok menni. Most akarom látni a síparadicsomot. Már meg is álmodtam, hogyan.
Ha apa nem vitt magával, csinálok magamnak én. Az lesz ám az igazi síparadicsom. Itt, a Csallóközben, kérdezte apa. Hiszen itt nincsenek is hegyek. Igen, itt, a Csallóközben. Különben is, minek kellenek ahhoz hegyek. A cseresznyepaprikához sem kell cseresznye. Apa még azt is mondta, hogy lassan vége lesz a télnek, elolvad a hó. Hát aztán?! Minek ahhoz hó?! Annál jobb, ha nincs.
Mi van ezen nevetnivaló?
Veszek az üzletben egy zacskó síparadicsommagot. Elvetem a földbe, megöntözöm egyszer, kétszer… ötször, és sok-sok síparadicsom-palánta nő a magokból. A síparadicsom-palántákat elültetem, megöntözöm egyszer, kétszer… ötször, kigyomlálom, és várom, hogy síparadicsom-bokrok nőjenek belőlük. A síparadicsom-bokrokon aztán először egészen apró és egészen zöld síparadicsomok teremnek, s ha jó melegen fog sütni a nap, egyre nagyobbak és egyre pirosabbak lesznek. Így lesz majd síparadicsomom elegendő. Annyi síparadicsom-salátát ehetek, amennyit csak akarok. És télire is eltehetek néhány üveg síparadicsomszószt.
El bizony.
Juhász Tibor rajza