Élt egyszer a falu szélén egy cigányasszony, akit Nyicának hívtak. Nagy szegénységben tengette életét három fiával egy omladozó kalyibában. Gyakran megesett, hogy nem volt mit enniük, üres hassal feküdtek le este kopott szalmazsákjukra.
Ilyenkor szomorúan imádkozott Nyica, kérlelte az Istent, hogy segítsen rajtuk:
– Sunto Devla, könyörülj meg rajtunk, ne engedd, hogy a gyermekeim éhezzenek!
Egyik nap nehéz szívvel, bánatosan tért haza az asszony, a faluban már nem adtak neki az emberek ennivalót, hiába kéregetett tőlük. Elkeseredetten így szólt a fiaihoz.
– Gyermekeim! Elfáradtam, eljárt felettem az idő, nem tudok rólatok gondoskodni tovább. Segítsetek élelmet szerezni, máskülönben felkopik az állunk!
A fiúk ijedten néztek egymásra, de tudták, igazat beszél az anyjuk. Nem volt mit tenni, elhatározták, hogy elindulnak szerencsét próbálni. Másnap a legidősebb fiú, Potyka lázasan készülődött a hosszú útra. Az anyja punyát, cigány pogácsát tett a tarisznyájába, a testvérek odaadták neki a ruhájukat. Felvette a kifakult lajbit, a kopott nadrágot, lábára felhúzta a viseltes sárga csizmát. Az erdő felé vette az útját. Három napon keresztül vándorolt, feltörte a csizma a lábát, az elesége is elfogyott, amikor elérkezett egy mesés tisztásra. Nem akart hinni a szemének, azt hitte, álmodik: óriási zamatos gombák mosolyogtak rá. Több sem kellett Potykának, percek alatt teleszedte a tarisznyáját. A fárasztó munka után lepihent egy árnyat adó fa tövébe, és azon nyomban elaludt.
Arra járt egy gonosz vén banya, meglátta a fiú zsákmányát, több sem kellett neki, mérges gombát csempészett a többi gomba közé. Miután Potyka kipihente magát, nyújtózkodott egyet, és elégedetten folytatta útját. Meg sem állt a szomszéd falu piacáig, gondolta, a gombák eladásával pénzt keres, love rodel. Az emberek megbámulták, sohasem láttak még ilyen szép gombákat.
– Gombát vegyetek, emberek! Itt a finom buraca! – kiáltozta a fiú.
Az emberek az összes gombát megvették tőle, a mérgező falattól azonban többen megbetegedtek a faluban. Lett is haddelhadd! Üldözőbe vették a cigány legényt, és a börtön legsötétebb cellájába zárták. A kalyibában egyre csak nőtt a szegénység, türelmetlenül várták haza a fiút. Eltelt egy év és egy nap, így szólt Tutuli, a középső fiú:
– Anyácskám, elérkezett az idő, hogy én is elinduljak szerencsét próbálni, megkeresem Potykát, és hazahozom, hogy békességben, egészségben élhessünk tovább. Süssél nekem is punyát, holnap reggel indulok.
A cigány asszony sírt-rítt, félt, hogy a másodszülött fiát is elveszíti, de útnak indította őt is. A búcsúzás reggelén így szólt hozzá:
– Muro drago shavoro! Zha Devlesa po tyiro lungo drom! Drága gyermekem! Járj Istennel a hosszú utadon!
Tutulit is az erdő felé vezette az útja, bátyjához hasonlóan ő is megtalálta a mesebeli gombamezőt. Csak állt és bámult, dörzsölgette a szemét, majd boldogan megtöltötte a tarisznyáját. Az ő gombái még nagyobbak voltak, mint amilyeneket Potyka szedett. A munka végeztével kimerülten ő is lepihent a fa tövébe, de hasonlóképpen járt, mint a bátyja. A gonosz boszorkány az ő tarisznyájába is mérgező gombát tett. A faluban újra megbetegedtek az emberek. A fiút elfogták, és a testvére mellé zárták a börtönben. Amikor azok meglátták egymást, meggyötörve, sírva ölelték egymást.
A cigány asszony és az otthon maradt legkisebb fia reménykedve várták haza Potykát és Tutulit. Totojnak nagyon hiányoztak a testvérei. Hiába vigasztalta az anyja, elhatározta, hogy ő is elindul a nagyvilágba a fivérei után.
– Anyácska, imádkozz értem, holnap elindulok szerencsét próbálni!
A szegény cigány asszony egész éjjel ébren volt, a kalyiba bejáratánál ült, és bánatosan nézte a csillagos eget.
– Sunto Devla, Szent Isten, kísérd útján harmadik fiamat, segítsd őt, hogy megtalálja testvéreit, és térjenek haza mielőbb!
Másnap reggel Totoj sírva ölelte meg az anyját, majd elindult szerencsét próbálni. Telt-múlt az idő, háromnapi gyaloglás után elfogyott a punya, a fiú magányosnak érezte magát. Egyszer csak megérkezett arra a helyre, ahová korábban a testvérei is. Totojnak még a lélegzete is elállt, amikor megpillantotta a kocsikerék nagyságú gombákat. Szorgalmasan nekilátott, és szedte a gombákat. Már éppen le akart pihenni egy öreg fa tövébe, amikor a kalapjára szállt egy tarka pillangó, és azt súgta a fiúnak:
– Áldjon meg a Jóisten, maradj ébren, kedvesem!
Totojt lenyűgözte a pillangó csengő-bongó hangja, szárnyainak mintázata, csodálatos színei. Ha akart volna, akkor sem tudott volna elaludni, tekintetével követte a lepke röpködését. Amikor a faluba indult, hogy eladja a gombákat, és pénzt kapjon értük, szembejött vele az ördög. Egy szekéren ült, amit két kalo grast, fekete ló húzott. Fújtattak a paripák, szikrázott a szemük, ahogy az ördög hatalmas erővel meghúzta a kantárjukat, és megállította őket.
– Add nekem a gombáidat, te cigány, mert ha nem, halál fia vagy! Phendas o beng – mondta az ördög.
Totoj megijedt, de arra gondolt, hogy folytatnia kell az útját, eljutnia a piacra, hogy pénzt keressen, és meg kell találnia a testvéreit. Így felelt az ördögnek:
– Vedd el, ha tudod! Önszántamból nem adom.
Megharagudott az ördög, látta, hogy nem adja könnyen a fiú. Fogta magát, leugrott a szekérről, és egy fához kötözte őt, majd azt mondta neki:
– Ha válaszolsz egy kérdésemre, elengedlek, de ha nem, örökre nálam fogsz raboskodni, és a szolgám leszel – és azon nyomban a fiúnak szegezte feladványát. – Mi az, te cigány, ha kinyitod a szemed, nem látod, ha becsukod a szemed, meglátod? Te putres tyire jakha, chi dikhesles, te phandaves tyire jakha, pe kodo dikhesles?
Ezután az ördög dühösen elhajtott, csak úgy nyikorogtak a szekér kerekei, a felszálló por belepte az útszéli fákat. Leszállt az este, Totoj elálmosodott. Anyjára és testvéreire gondolva hajtotta álomra a fejét. Különös álmot látott: egy káprázatos, virágos mezőn volt, pipacsból, szarkalábból, levendulából szedett csokrot, amikor egy tarka pillangó röppent a vállára. Ismerős volt számára a lepke, tudta, hogy már találkozott vele. Édeskés illatot érzett, és futni kezdett a pillangó után, ami egyfolytában ezt énekelte: Álom, álom, édes álom! Suno, suno, guglo suno!
Reggel madárcsicsergésre ébredt Totoj, de jókedve hamar alábbhagyott: eszébe jutott az ördög kérdése. Ahogy teltek a percek, egyre inkább felidéződött az álma, és egyszer csak eszébe jutott a megoldás. Éppen abban a pillanatban szállt a vállára a lepke. Hatalmas robajjal érkezett az ördög, ostorával ütötte lovait. Megállt a fiú mellett, és így szólt hozzá:
– No, te cigány, tudsz-e nekem választ adni?
Totoj egyre magabiztosabb lett; újra hallotta a lepke énekét, újra érezte a csodálatos illatot, és ezt válaszolta az ördögnek:
– A megoldás: az álom! O suno!!!
Amikor kimondta ezt a szót, az ördög köddé, a lepke egy csodálatos cigány lánnyá változott, a szomszéd faluban leomlottak a börtön falai, és mindannyian azon a virágos mezőn találták magukat, ahol álmában járt Totoj. Az örömtől volt nagy sírás-rívás. Potyka, Tutuli és Totoj átölelték egymást. A cigány lány elmesélte nekik, hogy a mostoha anyja – aki a mérges gombát a fiúk portékája közé csempészte – változtatta őt pillangóvá. Az átok az ördög pusztulásával ért véget.
Totoj és a lány egymásba szerettek, és mindannyian elindultak a kalyibájuk felé. Útba ejtették a gombamezőt, megtöltötték a tarisznyájukat, és boldogan tértek haza anyjukhoz.
Nyica a küszöbön ült, éppen imádkozott, amikor megpillantotta fiait. Öreg volt már, de örömében felugrott, és boldogan futott az elveszettnek hitt gyermekei elé. A lányt is szeretettel ölelte magához. A fiatalok nagy lakodalmat csaptak, volt nagy evés-ivás, és boldogságban, egészségben, gazdagságban éltek együtt a falu szélén.
Egyre csak azt kiabálták: Te trajisaras kethane ando baxt, bukurija, sastyipe! Éljünk együtt boldogságban, békességben, egészségben!
Ez a mese A mi mesevilágunk meseíró pályázatra készült, és első helyezést ért el. Írói a Hosszúpályi Irinyi József Iskola tanulói, mégpedig: Aranyi Anna Sára, Kerek Adél Katalin, Lakatos Ábel Dávid, Lakatos Erik, Lakatos Herold Gergő, Nagy Csilla Márta, Pántya Attila, Szabó Bence, Takács Anita és Ujvárosi Lotti. Felkészítő tanáruk: Ötvös-Varga Krisztina.
A pályázatot a Romani Digitális Tudástér nevű Erasmus+ projekt keretében három – szlovákiai, magyarországi és romániai – intézmény szervezte közösen az Európai Bizottság támogatásával.
