Újságírók és másolók
Volt már rendes ruhája meg szobája és a cipőjébe sem kellett újságpapírt tömnie, de aminek a legjobban örült Petőfi Sándor, hogy munkája is volt már Pozsonyban. Záborszky újságmásoló műhelyében dolgozott, a Várlépcső mellett, a Dómmal szemben.
A szoba ablakából épp rálátott a gótikus koronázótemplom toronyórájára, nem kellett tehát senkitől kérdezgetnie a pontos időt. Amit viszont a munkahelyén legjobban értékelt, az az volt, hogy értelmes munkával kereshette meg azt a kevéske pénzt, amiből aztán életének költségeit ki tudta fizetni. Nem kaptak ugyan sokat, talán húsz garast egy oldalért, de hát ennek is örültek. Volt a másolók közt egy jószívű, de kicsit együgyű gyerek, a Neumann Karcsi. Néha olyanokat kérdezett, hogy mindenki elámult. Egyszer a Dóm toronyórája éppen háromnegyed négyet mutatott, amikor Karcsi odaszólt Kemény Jánosnak:
– Te János, minek másoljuk mi ezt a sok újságot?
– Hogy kapjunk érte pénzt.
– Azt értem, de Záborszky minek másoltat újságot, ha tele van a város újsággal? Kiadnak egy csomó lapot, minek kell még azok mellé pont ez a miénk?
– Ja, hogy mi értelme a munkánknak? Az érdekel téged, Karcsikám?
– Az – tette vissza a tollat Neumann a kalamárisba.
– Na, akkor erről a Sanyikát kérdezd, ő tudja, szerintem, a legszebben elmondani.
Át is szólt a szomszéd szobába:
– Sanyika, Károlyunk itt azt kérdezi, mi ennek az értelme, ennek az egész másolásnak.
Petőfi az asztal szélének támaszkodott.
– Hát mi az igazságot írjuk.
– Miért, a többi újság nem azt? – kérdezett vissza Karcsi.
– Nem, ők hazudnak. Vagy ha nem is hazudnak, elferdítik az igazságot.
– Azt meg hogy kell?
– Hát, itt van ugye az országgyűlés. Eddig érted?
– Értem.
– Mi is az országgyűlésről írunk, meg ők is.
– Hát ez az! – csapott a térdére Károly.
– Na de várj! – emelte fel Petőfi az ujját. – Ha Kossuth elkezdi szidni Bécset, akkor mi mit írunk?
– Hát hogy Kossuth szidja Bécset.
– Igen, és mit írnak ők?
– Nem tudom, sose olvastam.
– Hogyhogy nem?
– Én csak a saját magam által másolt újságot olvasom.
– Na szép – mosolyodott el Petőfi. – De azt akarom mondani, hogy ha Kossuth szidja Bécset, ők azt írják, Kossuth hazugságokkal próbálta lejáratni a királyt. Mi meg azt, hogy Kossuth jól megüzente a királynak, miért nyomorog a magyar nép. Érted már?
– Mit?
– Hogy mi az igazság elferdítése.
– Szerintem értem, de a királypárti lap szerint meg mi ferdítünk. Akkor nekik is van egy igazságuk, meg nekünk is?
– Sajnos igen. Úgyhogy ezt meg kell csinálnunk, mert enélkül csak a hazugságot kapnák az olvasók. Aztán ha ez kitisztul, és győz a jó ügy, soha többé nem lesznek már álhírek.
– Gondolod?
– Igen, akkor csak azt nevezhetik majd újságírónak, aki az igazat írja.
Neumann Károly kinézett az ablakon, látszott rajta, hogy még a lábujjaival is gondolkodik.
– Ha az igazat másolom, akkor is hívhatom magamat újságírónak? Hisz írom én is, ha le is írták már előttem – kérdezett egy utolsót a közben munkájához visszaült Petőfitől.
Sándornak tetszett barátja együgyű, de őszinte gondolkodása.
– Károlyom, senki más nem teheti meg, de te megteheted. Előttem te újságíró vagy és leszel mindig, mert az igazat másolod!
Parázs Bianka rajzai