Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfarkas. Jött az ősz, fújta a szél a faleveleket. Jó játék a széllel meg a falevelekkel kergetőzni. És míg kergette őket, a kisfarkas jó messzire elkószált a falkájától. Mire észrevette, hogy eltévedt, a nap már lemenőben volt. A kisfarkas megijedt. Mi lesz vele éjszaka, ha nem talál haza?
Futni kezdett visszafelé, de hamar rájött, hogy nem tudja, hol van. Jobb ilyenkor megülni egy helyben, gondolta, a családja majd rátalál. Papa és mama úgy ismerik az erdőt, mint a mancsukat.
A sűrűsödő félhomályban keresett hát egy biztonságosnak tűnő vackot. Már épp elhelyezkedett volna, amikor a mancsa valami puhát tapintott. Az orrát szőrszálak csiklandozták. Hiszen ez egy medve! Egy medve karjaiba ült bele! Jaj neked! A medve a legveszélyesebb állat, ezt minden kisfarkas tudja. A medve felmordult:
− Mrrr!
A kisfarkas meglepődött a vékony hangon. Ez egy medvebocs! Óvatosan hátrálni kezdett, mert mi van, ha a bocs mögött ott az anyja? Az anyamedvék aztán igazán mérgesen szokták védelmezni a kölykeiket.
De nem volt mögötte senki. A bocs is hátrálni kezdett. Ő is megijedt. Hiszen a farkasok sosem járnak egyedül. És nincs veszélyesebb egy kismedve számára, mint egy falka mérges farkassal összetalálkozni.
− Egy kisfarkas?
− Egy bocs?
A két kis állat gyorsan megértette, hogy ugyanaz történt velük: a játékos szél meg az őszi falevelek mindkettőjüket megtréfálták, és ők eltévedtek. Összebújtak hát a vacokban, és úgy vigyáztak egymásra hajnalig. Akkor aztán ki-ki megkereste a saját családját.
Kde bolo, tam bolo, bolo raz jedno vĺča. Prišla jeseň, vietor rozfúkaval lístie. Naháňať sa s vetrom a lístím bola zábava. Ako ich tak naháňalo, vĺča sa zatúlalo ďaleko od svojej svorky. Kým zistilo, že sa stratilo, slnko už zapadalo. Vĺča sa zľaklo. Čo s ním v noci bude, ak nenájde cestu domov?
Rozbehlo sa späť, no raz-dva zistilo, že netuší, kde je. Pomyslelo si, že bude lepšie sadnúť si na jedno miesto, aby ho rodina našla. Ocko a mamka poznajú les ako svoje vlastné laby.
V hustnúcom šere teda pohľadalo bezpečný pelech. Práve sa chcelo usalašiť, keď sa zrazu labkou dotklo čohosi mäkkého. Na nose ho pošteklili chlpy. Veď to je medveď! Sadlo si medveďovi do náručia! Beda! Medveď je najnebezpečnejšie zviera zo všetkých, vie to predsa každé vĺča. Medveď zavrčal:
„Vrrr!“
Vĺča tenký hlások prekvapil. To je medvieďa! Opatrne ustupovalo dozadu, veď čo ak za medvieďaťom stojí jeho mama? Medvedice svoje mláďatá ochraňujú v skutku veľmi nahnevane.
Nebol tam však nikto iný. Aj medvieďa začalo ustupovať. Aj ono sa naľakalo. Veď vlky nikdy nechodia osamote. A pre medvieďa nemôže byť väčšieho nebezpečenstva, než stretnutie so svorkou nahnevaných vlkov.
„Vĺča?“
„Medvieďa?“
Obe mláďatká rýchlo pochopili, že sa im prihodilo to isté: hravý vetrík a jesenné lístie si z nich vystrelili a ony sa stratili. Schúlili sa teda v pelechu a strážili sa navzájom až do rána. Na druhý deň šli obaja pohľadať svoje rodiny.
Slovnik/Szótár
svorka – falka
stratiť sa – eltéved
laba (laby) – mancs
hustnúci – sűrűsödő
šero – félhomály
pelech – vacok
usalašiť sa – elhelyezkedik
čohosi – valami
chlp – szőrszál
beda (ti)! – Jaj neked!
ustupovať – hátrál
v skutku – valóban, igazán
osamote – egyedül
vystreliť si (z niekoho) – megtréfál (valakit)
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza