Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy öregember. A falu szélén lakott egy kis házban. Nem volt az a ház se nagyon szép, se nagyon díszes, pedig az öreg híres fazekasmester volt. Messze földön senki olyan szép csuprokat meg fazekakat nem tudott készíteni, mint ő.
A ház mellett a kertben volt egy kis műhely, az ajtaja mindig tárva-nyitva állt. Az öreg egész nap a műhelyben dolgozott, közben ki-ki pillantott a kertre, figyelte, hogyan növögetnek benne a virágok, a fák meg a bokrok.
Egyik nap egy idegen állt meg a ház előtt, és bekiáltott a kapun. Az öreg behívta az idegent. Az körülnézett az udvaron, aztán a műhelyben, majd így szólt:
− Hallod-e, öreg? A munkád híre már a városba is eljutott. Úgy mondják, senki nem készít szebb csuprokat, jobb fazekakat nálad. Mit szólnál hozzá, ha hoznék a műhelyedbe néhány gépet, és százszor, ezerszer annyi csuprot meg fazekat készíthetnél velük, mint most. Nem kéne annyit dolgoznod, gyúrnod az agyagot, görnyedned a korong felett, a gépek mindent elvégeznének helyetted. Neked más dolgod se volna, mint hogy gyönyörködj a kertedben.
Az öreg gondolkodott egy darabig, vakargatta a fejét, majd így szólt:
− Ne haragudj, jó ember, igazán kedves az ajánlatod, de most is éppen azt tenném, hátradőlnék a korong mellett, és pihenésképpen gyönyörködnék a kertemben, de te éppen elállod a kilátást.
Az idegen nem nagyon értette, mire is gondol az öreg. Egy darabig még álldogált a műhelyben, aztán elment. Az öreg meg tovább hajtotta lábával a korongot, formázta az agyagot, s hallgatta a virágzó almafa körül a kertben döngicsélő méheket.
Kde bolo, tam bolo, žil raz jeden starec. Býval na kraji dediny v malom domčeku, ktorý nebol ani veľmi pekný, ani veľmi zdobený, aj keď starec bol vychýrený majster hrnčiar. Široko-ďaleko nebolo nikoho, kto by vedel vyrobiť také krásne krčahy a hrnce, ako on.
V záhrade pri domčeku mal dielňu, jej dvere boli stále otvorené dokorán. Starec celý deň pracoval v dielni a popritom sa sem-tam pozrel von, ako v záhrade rastú kvety, stromy a kríky.
Jedného dňa sa pri dome zastavil cudzinec a spoza brány zakričal na starca. Ten cudzinca pozval dnu. Cudzinec sa poobzeral po záhrade aj v dielni, až napokon riekol:
„Počuj, starký! Chýry o tvojej práci sa dostali už aj do mesta. Že vraj nikto nevyrobí krajšie krčahy a hrnce, ako ty. Čo by si povedal, keby som ti do dielne priniesol niekoľko strojov a mohol by si s nimi vyrobiť stokrát, ba aj tisíckrát viac krčahov a hrncov, než teraz? Nemusel by si toľko pracovať, miesiť hlinu, hrbiť sa nad kruhom, stroje by za teba všetko urobili. Tebe by nezostalo na práci nič viac, než sa kochať svojou záhradou.“
Starec sa na chvíľu zamyslel, poškrabal sa na hlave a odvetil:
„Nehnevaj sa človeče, tvoja ponuka je naozaj milá, no aj teraz by som mohol robiť to isté. Oprel by som sa pri kruhu a kým by som oddychoval, díval by som sa na svoju záhradu, no ty mi brániš vo výhľade.“
Cudzinec veľmi nechápal, na čo starec myslel. Chvíľu ešte postával v dielni a potom odišiel. Starec ďalej poháňal kruh nohou, tvaroval hlinu a počúval včielky, ktoré bzučali v záhrade okolo rozkvitnutej jablone.
Slovnik/Szótár
vychýrený – híres
hrnčiar – fazekas
široko-ďaleko – messze földön
dielňa – műhely
dokorán – tárva-nyitva
cudzinec – idegen
vraj – azt mondják, állítólag
miesiť – gyúr, dagaszt
hlina – agyag, föld
hrbiť sa − görnyed
kochať sa – gyönyörködik
brániť (v niečom) – megakadályoz (valamit)
poháňať – hajt
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza