Mi leszek, ha nagy leszek
Szeretsz utazni, kirándulni, messzi tájakat látni? Érdekelnek más népek szokásai? Akkor az idegenvezető kiváló foglalkozás lehet a számodra. Már csak néhány idegen nyelvet kell megtanulnod hozzá!
Oviskoromban mindig elkísértem anyukámat a fodrászhoz. Elnézegettem, ahogy a néniknek levágják, befestik a haját, aztán szőke, vörös, fekete sárral a fejükön ücsörögnek és olvassák a színes újságokat. Néha átmentek a kozmetikába, és feketére festették a szempillájukat. De a legjobban tudjátok, mit szerettem? A samponok, balzsamok, hajlakkok illatát.
Szoktál papás-mamást játszani a barátaiddal? Hát királyosdit, hogy királyok, királynők vagytok, mint a mesében? Vagy harcosok, egymás ellenségei, varázslók, kardfogú tigrisek? Ugye, milyen jó dolog azt játszani, hogy valaki más vagy, mint a valóságban?!
Gyerekkoromban anyukám egy kávéházban dolgozott. Apukámmal néha, amikor vasárnap is be kellett mennie a munkába, mert olyan sok volt a vendég, elmentünk őt meglátogatni. S amíg ők apuval beszélgettek, én a zongoristával barátkoztam.
Hát az a fekete alak meg kicsoda ott, a háztetőn? Ugrál egyik kéménytől a másikig. Talán egy nagyra nőtt fekete kandúr? Szó sincs róla! Ő a kéményseprő. De mi dolga lehet a magasban? Söpri a kéményt, a neve is elárulja.
Gyerekkoromban egyszer egy nagyon érdekes könyvet kaptam ajándékba karácsonyra. Hajóslexikon volt, tele fényképekkel, rajzokkal régi híres hajókról, hajóépítésről, tengeri utakról, a tengerészek életéről.
Amikor még kisgyerek voltam, egy hatalmas lóversenypálya mellett laktunk egy pici házban. Apukám nem engedte, hogy átbújjak a piros korláton, mert féltett a lovak kemény patáitól. De az istállók közelébe gyakran odaólálkodtam, és bekukkantottam a pihenő állatokra.
Először egy pici lakásban laktunk anyuval és apuval a negyedik emeleten, aztán családi házba költöztünk. A ház szép nagy volt, nekem is lett külön szobám. De a kertje! Csupa gaz, bozót. Nagyon elhanyagolt volt. Még fogócskázni sem lehetett benne rendesen, mert folyást orra buktunk.
A születésnapomon egyszer elmentünk egy étterembe ebédelni. Ezerféle étel közül lehetett választani. Anyu nagyon boldog volt, hogy most őt is kiszolgálják, és nem neki kellett főznie. Az asztalunkat csak egy üvegfal választotta el a konyhától. Jól lehetett látni, ahogy a szakácsok sürögtek-forogtak a tűzhely körül.
Úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. Hempergőst játszottunk a domboldalon. Meleg nyári nap volt. Aztán jöttek apuék, és integettek, hogy menjünk fel mi is a dombtetőre, mert mindjárt kezdődik a napfogyatkozás. Olyat mi még életünkben nem láttunk.
2. oldal / 2