A hiúz a nagy, sűrű hegyvidéki erdőségeket kedveli, főleg ha sziklás tisztások is vannak benne. Otthonát is sziklahasadékban, földi üregben rendezi be a tágas (akár 60 négyzetkilométernyi) vadászterülete közepén.
Nagyon kényes macskaféle! Nem szereti, ha zaklatják. Különösen fontos számára az otthona, az erdő csöndje. Ilyen háborítatlan erdőség azonban egyre kevesebb van. Így aztán a hiúzok száma Európában nagyon megritkult. Sok helyen teljesen kihalt, másutt a vadászással pusztították ki ezt a szép bundást. (Értékes prémjét régen csak a főurak és az uralkodók viselhették.) Jó hír: az utóbbi évtizedekben több erdőségben újra megjelentek a hiúzok! Átvándoroltak egy másik területről vagy a természetvédőknek sikerült őket megtelepíteniük. Magyarország erdeiben is újra él néhány, talán 10-15 példány. Valószínűleg észak felől, Szlovákia rengetegeiből mentek át. (Nekik nem számít az államhatár!) Szlovákiában ugyancsak megerősödőben van az állományuk. Az itteni hegyekben akár pár száz hiúz is lehet. Terjedése ellenére a hiúz mindkét országban védett!
A hiúz magányosan, rejtőzködve él. Rendkívül óvatos. Az esti szürkületben és hajnalban vadászik, a nappalt sziklaüregekben meghúzódva tölti. Ember ritkán találkozik vele. Pedig milyen könnyű volna felismerni őt a pöttyös bundájáról meg a füle hegyén viselt szőrpamacsról!
Tudod-e?
A pamacs nemcsak díszbojt a fül hegyén. Mint egy radar, úgy működik. Ennek segítségével méri be az állat a hang forrását. Nem csoda, hogy a hiúz nagyon jó vadász. Hiszen nemcsak a látása, a hallása is kitűnő.