Figyelj ide jól! Mesélek neked egy történetet. Vagy több történetet, ahogy tetszik. Egy történet soha nincs egyedül. Mindig összefügg más történetekkel. Egy nagy-nagy gombolyag az egész, de olyan, aminek nincs vége. Pont akkora, mint ez az univerzum, amiben élünk. Szinte elképzelhetetlen, ugye?
Ne ijedj meg, nem akarlak érthetetlen dolgokkal traktálni. Nem a tanulság vagy a tanítás miatt mesélek. Ha tanítani vagy valami igazán magvas, bölcs tanáccsal szeretnélek ellátni, azt elintézhetném pár egyszerű mondattal. De abban nem lenne történet. Márpedig nekünk történet kell, teszem azt egy kislányról meg a családjáról meg a barátairól és mindenről, ami vele történik. Vágjunk bele! Mehet?
Képzelj el egy várost, egy nagyvárost, amelyikben nagyon sokan laknak. Sok ember egy rakáson! Jó nagy zajt csapnak meg koszt csinálnak maguk körül. Szemetes, zajos, koszos ez a város sok helyen, amint a legtöbb nagy település a világon. De van szép része is, a közepe, ahol a turisták sétálgatnak, meg a széle, ami már inkább falura hasonlít. Ami közte van, az nem olyan szívderítő. Hatalmas gyár- és lakótelepeket képzelj ide, és nagy, nagyon nagy, barátságtalan házakat, tele fáradt felnőttel, nyűgös gyerekkel és elhanyagolt öreggel. Hunyd be a szemed egy pillanatra. Látod már őket magad előtt?
Nem túl jó környék, ahogy mondják. Senki se jókedvéből lakik ilyen helyen, hanem mert nem telik jobbra. A tengerpart meg a hegyek mindenkinek jobban tetszene, és igazuk is van.
Zsófi pont egy ilyen helyen lakik. A körülötte élő felnőttek gyakran fáradtak, az öregek magányosak. És Zsófi, hát, ő is nyűgös néha. Mégis, mindezzel együtt fantasztikus és különleges az élete. Mert egyszeri és megismételhetetlen. És ennyi elég is ahhoz, hogy fantasztikus legyen. Hogy ebbe még nem is gondoltál bele? Pedig így van! A te életed is különleges, akárcsak Zsófié. Jó érzés tudni, nem igaz? Lehet, hogy ez a gondolat nem mindig lesz majd vigasztaló a számodra, de néha, igenis, az lesz. Majd meglátod!
Zsófi még csak most múlt nyolcéves. Harmadikos, kis pisis, ahogy a bátyja szokta mondani, ami egyébként nem túl szép tőle. Ám Zsófi ezzel együtt is már nagy kislány. A szülei mondják így, ha valami feladatot osztanak rá, vagy megpróbálják rávenni, hogy szépen viselkedjen, és ne hisztizzen. Mert a lányok hisztiznek, mindenki tudja, csak Zsófi nem. Szerinte neki néha egyszerűen nem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak, viszont nem tud segíteni rajta, ezért szokott dühös lenni. De ezt senki nem érti meg. Na jó, azért néha megértik. Az anyukája például, meg az apukája meg a nagymamája meg aki éppen ott van. Amikor aztán a megértés sem elég, no akkor jön a te már nagykislány vagy, viselkedj szépen beszéd. Ilyenkor Zsófi egy idő után abbahagyja a cirkuszolást, ahogy a nagymama mondja, és szépen viselkedik. Mert a cirkuszolás fárasztó dolog. Meg unalmas is. Egy csomó mindenről lemarad közben az ember. Például arról, hogy énekelnek a kabócák az udvaron. Zsófiék házának ugyanis udvara is van, egy nagy közös udvar, ahonnan több lakás nyílik. Az udvaron fű nő, van egy nagy fa, amelyik lilát virágzik tavasszal, meg a lakások előtt mindenféle virág.
Vagy például azt is kár volna kihagyni, amikor reggel kilenckor a kínai szakácsok elkezdik aprítani a hagymát. Azt még nem mondtam, hogy a házban egy kínai étterem is van. Az étterem persze nem az udvarra nyílik, hanem az utcára, hogy a vendégek megtalálják. De a konyhája igen, annak az udvar felé van az ajtaja ! Így Zsófi akármikor benézhet rajta, amikor arra sétál. A konyha szerinte a legizgalmasabb hely a világon. Ő pedig igazán tudja, hiszen sok időt tölt el benne. Az otthoni konyhában a nagymamával meg egy éterem konyhájában anyuval és apuval, az ő munkahelyükön. Mostanában pedig ebben az udvarukra nyíló konyhában is. Kezd összebarátkozni a kínai szakácsokkal. Egész nyáron olyan kitartóan sompolygott a nagy meleg miatt nyitva tartott konyhaajtó körül, hogy a szakácsok egyszer-kétszer kedvesen behívták őt, nézzen körül náluk. Ugyan nem maradt sokáig, mert egy kicsit félt, hogy nem érti, mit beszélnek körülötte az emberek. De feltett szándéka lett, hogy ezt a harmadik konyhai világot is felderíti!
Zsófi szülei szakácsok és egy munkahelyen dolgoznak. Nem a külvárosban ám, hanem a belvárosban. Ott, ahol a sok turista sétál. Igaz, hogy sokat kell odáig buszozni. Ám a szülei ezt nem sajnálják, mert legalább olvasnak meg beszélgetnek a buszon. Egy elegáns étteremben jobb dolgozni, mint egy külvárosi büfében, azt mondják. Reggelente ráadásul Zsófi meg a bátyja, Berci is velük utazik. Ők meg a közelbe járnak iskolába. Zsófi, mint már mondtam, harmadik osztályba, Berci hatodikba. Ő már tényleg nagyfiú.
Délután aztán, mikor az anyukája elmegy Zsófiért az iskolába, néha kettesben még visszamennek az étterembe. Olyankor, ha az anyukájának be kell fejeznie valamit, valamilyen desszertet. Merthogy Zsófi anyukája az édességeket készíti a vendégeknek. Apukája ilyenkor rendszerint már otthon van. Pihen egy kicsit az esti munka előtt. Neki legtöbbször este is bent kell lennie az étteremben. Ő a konyhafőnök. Ha nincs ott, semmi se megy úgy, mint kéne. Főleg este nem, amikor legtöbb a vendég. Nem semmi egy konyhafőnök élete! Mégis, apukája éjjel, amikor hazaér, annyira soha nem fáradt, hogy ne adjon egy jóéjtpuszit a szerinte már mélyen alvó Zsófi és Berci homlokára. Akik persze erre mindig felébrednek, de alvást színlelnek, nehogy aztán bántsa az apukájukat, hogy felkeltette őket. Hiszen úgyis mindjárt visszaalszanak. Még egy halk köszönés – Buona notte! – és apuka után becsukódik az ajtó.
Jó éjszakát – ezt mondja olaszul. Az ő anyanyelve ugyanis az olasz. Olaszországban született, ott is nőtt fel. Zsófi anyukájával egy olasz tengerparti vendéglőben ismerkedtek meg. Egymásba szerettek, és azon nyomban elhatározták, hogy összeházasodnak és együtt fognak dolgozni. Sütnek-főznek majd az embereknek.
Zsófi nagyon büszke a szüleire. Már most tudja, ha nagy lesz, belőle sem lehet más, csakis szakács. Szülei persze nyugodtabb, kényelmesebb foglalkozásokat ajánlgatnak neki. Hogy jobb élete legyen, mint nekik van. De ő tudja, amit tud. És nemcsak ezt az egy dolgot, hanem sok minden mást is. Erről azonban majd legközelebb. Most buona notte, puszi és alvás!
Balla Margit
Szabó Zelmira rajza