Mesetár

 

Hol volt, hol nem, ott, ahol az ős Duna lápmezőt vájt Magyarország szívének bal csücskében, ahol az erdőszéli tocsogókban mosakszik a pajkos napsugár, ahol a madarak kórusa vidáman fütyüli a tavaszébresztőt, élt egy fiatal gémpár.

 

Újságírók és másolók

Volt már rendes ruhája meg szobája és a cipőjébe sem kellett újságpapírt tömnie, de aminek a legjobban örült Petőfi Sándor, hogy munkája is volt már Pozsonyban. Záborszky újságmásoló műhelyében dolgozott, a Várlépcső mellett, a Dómmal szemben.

 

Reggelre minden fehér lett. Olyan szikrázó, ragyogó és illatos fehérség lepte be a tájat, hogy Mimi és Momi alig akartak hinni a szemüknek. Gyorsan kitárták piciny házuk ablakát, és mélyeket szippantottak a kristálytiszta levegőből.

 

Mi mindent ki nem gondolnak ezek a bohó falusi gyerekek. Amint meggyúrták hóbul az emberformát, azt mondta Rigó Bandi:

– Ragasszunk neki lengő szakállat kenderből.

Majd így szól Szijjártó Pista:

– Tegyünk a fejére papiroskoronát.

 

A pisze kis karácsonyfadísz álomittasan mocorgott. Zavarta a rengeteg fény, ami abban a pillanatban, hogy a doboz teteje felnyílt, zúdult be rá. Csak lassan jutott el a tudatáig, hogy elérkezett a pillanat, a várva várt.

 

– Mehettek – egyezett bele azonnal Tótágas. – Mindhárom próbán megálltátok a helyeteket, nem hiszem, hogy bármi bajotok történhetne a Sárkány-hegységben. Bár Beléndekkel jobb, ha vigyáztok! – tette hozzá.

– Ki az a Beléndek? – kérdezte Mátyás, mert neki nem lett volna ellenére egy jó kis csata.

 

Részlet a Bodzaszörp című könyvből

Mese a nagypapáról, aki mindig csak fúrt és faragott, és a nagymamáról, aki egész nap csak varrt és kötögetett, és aztán ennek meg is lett a következménye

‒ Ezek a gyerekek úgy másznak a fára, mintha egy fán születtek volna, és az ágai között nőttek volna fel ‒ jegyezte meg nagymama, miközben az uborkát hámozta a salátához, és az ablakból figyelte az iker fiúkat, akik a nagy tölgyfa ágain csimpaszkodtak a kertben.

 

Szeptember 22.

Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta. Ezt a szót, hogy derülünk, a Radótól gyűjtöttem. Az ő papája nyelvész. A mamája meg színésznő, és otthon mindig szerepeket tanul. Ezért nálunk az osztályban Radónak van a leggazdagabb szókincse. De én már sokat loptam belőle.

 

Dani vagyok. Takács Dani. Pozsonyi srác, tizenkét éves. Nem vagyok kockafej, se okostojás, de azért jól tanulok. Szeretem az állatokat, van egy hörcsögöm, Snuki és két aranyhalam: Rembrandt és Picasso. Rajtuk kívül ott vannak még a barátaim, na és persze a családom. Szörnyű gáz egy család vagyunk!

 

Egyszer volt, hol nem volt, a szemkápráztató szederbokron túl, még a gróf almáskertjén is túl, messzebb, mint a szomszéd falu kavicsbányája, de a világvégi tejfehér vízesésnél azért közelebb, élt egyszer két leány, Mimi és Momi.

4. oldal / 17