Mesetár
Tombolt a nyár. Mikor tomboljon, ha nem nyáron?!
– Szervusztok! – köszöntötte Brekeke, a béka, a hétágra sütő nap elől a nagy eperfa árnyékába igyekvő Buksit, Tigrist és Csöpit.
– Szervusz! – mondta Buksi, miközben Tigris és Csöpi a magukkal hozott pokrócot igyekezett leteríteni a fa alá.
Mász Kálmán bosszúsan ébredt. Kinyitotta a szemét, lerúgta magáról a takarót, és egyenesen az ablakhoz sietett. Már két hónapja, hogy minden reggel bosszúsan ébredt. Pontosan azóta, amióta ebbe az új, lakótelepi lakásba költöztek.
– Hallottátok a nagy újságot?! – állítgatta meg úton-útfélen Macskaháza lakóit Trallala
néni, a szarka, akit mindenki csak a falu hírharangjaként emlegetett.
– Újságot? Milyen újságot? – kérdeztek vissza néhányan.
– Csak nem marslakók szálltak le a réten? – gúnyolódtak a mindenféle szóbeszédek esküdt ellenségei.
A fejedelemasszony gyermeket várt. Egy reggel behívatta leghűségesebb szolgáját, Tímárt, és elküldte az Arany-erdőbe. Megparancsolta neki, hogy a legszebb fát vágassa ki, és a törzséből készíttessen bölcsőt az udvar legügyesebb mesterével.
– Szuvresz Iförför! – pattant Röfröfi elé Buksi erősen vigyorogva. – Eregy inasztáj!
– Hogy mondod? – dörzsölte meg a fülét Röfröfi, a kismalac.
– Eregy inasztáj! – ismételte meg Buksi.
Volt egyszer egy nagyon okos kis esernyő. Főként az olyan idegen szavak izgatták a fantáziáját, mint a vazelin, a romantika, a zeppelin meg a film. Leginkább ez a szó, hogy film, ez ragadt meg a fejében, helyesebben a fogantyújában. Ilyen mondatok röpködtek a füle mellett: nézzünk meg egy jó filmet, vagy: de szép filmet láttunk.
– Drágám, elvinnéd a ünnepi koronákat a tisztítóba? – fordult Rozi királyné a fiához. – Két nap múlva lesz apád koronázási évfordulója, szeretném, ha addigra alaposan lesikálnák őket. Elvégre nem jelenhetünk meg az ünnepségen piszkos koronákban, nem igaz? Mit szólnának az emberek?
– Mondjátok meg édesanyátoknak és Doromb nagyapónak, hogy nagyon szépen kérem őket, holnap reggel jöjjenek be az iskolába – állította meg Buksit és Tigrist, a két macskalegényt, Arisztotelész igazgató bácsi titokzatosan mosolyogva.
– Csak nem követtetek el valamit?! – ijedt meg azonnal Cini anyuka, amint az üzenetet megkapta.
A tér sarkán egy hatalmas gesztenyefa alatt, szemben a sárgára meszelt városházával, magányosan álldogált a lövöldés bódéja. Most épp fehér hósapka borította, amit a szél néha megpróbált lesodorni.
– Huú-huú – söpört körbe a bódén, jeges körmeivel repedések után kaparászva a deszkafalon. És bizony talált is, nem egyet, de százat.
Az asztalosműhelyben ketten üldögéltek a vidáman duruzsoló kályha mellett, Gyalu bácsi, a gazda, és Doromb nagyapó.
– Nem bírom ezeket a gyakori időváltozásokat. Egyik front még el se ment, már nyakunkon a másik. Elszívják minden erőmet. Örökösen fáj a fejem, fájnak a csontjaim, rossz a közérzetem, hol melegem van, hol meg a hideg ráz. Dolgozni sem igen bírok, pedig kellene, mert Arisztotelész tanító bácsi várja a könyvespolcot – dőlt a panasz Gyalu bácsiból.
– Nem vagy te véletlenül beteg? – aggodalmaskodott Doromb nagyapó. – Amit itt felsoroltál, az tiszta influenzára vall. Bújj az ágyba, azt ajánlom, és kúráld magad!
15. oldal / 17