Mesetár
Apa hazajött. Sízni volt a hegyekben. Azt mondta, igazán gyönyörű az a hely, ahol volt. Valóságos síparadicsom. Megkérdeztem tőle, hogy engem miért nem vitt magával. Azt mondta, jövőre majd elvisz. Csakhogy én nem jövőre akarok menni. Most akarom látni a síparadicsomot. Már meg is álmodtam, hogyan.
Cincin, a kisegér, a fásszínben üldögélt a favágótőkén. Azért ült ott, mert az édesanyja megszidta:
– Miféle szófogadatlan gyerek vagy te?! Kértelek, tedd rendbe a szobádat, ahogy ünnepek előtt illik. Egyedül nem győzök mindent. Rendetlen vagy! Nem szeretlek!
Cincint az utolsó szavak igencsak szíven ütötték. Ezért ült most a fásszínben, nagy-nagy keserűségében.
Egy karácsony este – mikor volt pontosan, nem tudom, lehet, hogy épp karácsonykor, de a boltok már becsuktak, az emberek a megvásárolt ajándékokkal hazatértek – Morcogi, az öreg kulcsos rendőr magában kerülte a várost. Ám téved, aki azt hinné, hogy gyalog vagy kerékpáron, mert bizony pompás vasderesen!
– Eljöttök velem kökényt szedni holnap? – állította meg Buksit, Tigrist és Csöpit, a három macskalegényt Hápika, a kiskacsa.
– Mi az a kökény? – csodálkozott Csöpi. – Még soha nem hallottam róla.
– Te bizonyára vadszilvaként ismered – nézett rá kissé fölényesen Hápika.
– Jaj, ara az apró, kékes micsodára gondolsz? Azt ismerem. Már ettem is. Ha egy kicsit megcsípi a dér, igazán finom.
– Megtörtént! – hagyta helyben Hápika. – Magatok is láthattátok, tegnap reggelre mindent dér borított, mintha ezüsttel vonták volna be a háztetőket és a fákat. Nos, eljöttök?
– Ott a helyünk! – vágta rá Buksi.
Rokoni pártfogás
Egy árva mezei egérke megunta a hosszú őszi esőket, s meg a koplalást. Gondolt egyet, bemerészkedett a faluba. Tudta az egértörténelmet. Hallotta az öregebbektől, hogy a házi egereknek, azoknak mindenük megvan. Pince, kamra, padlás tele minden jóval. Egyedül csak a macskától kell óvakodniuk. Még örültek is a házi egerek, amikor a falu legszélső házának pincéjébe besurrant. De amikor kiderült, hogy nemcsak látogatóba jött, hanem a telet is ott szándékozik tölteni, akkor bizony már-már a rokonságot is kezdték kétségbe vonni.
Csöpi a ház bejárata előtt, a lépcsőn üldögélt. Az új cipőjét próbálgatta. Nézegette jobbról, nézegette balról, lépegetett benne és hallgatta, hogy a bőrtalp milyen érdekesen nyiszorog.
– Nagyon szép a cipőd! – állt meg előtte Hápika, a kiskacsa.
– Mit olvasol, Doromb bácsi? – állt meg Hápika, a helyre kiskacsa a meggyfa alatti padon üldögélő nagyapó előtt. És hogy nagyobb nyomatékot adjon a kérdésének, még a fejét is félrebillentette.
– Titok! – mondta nagyapó.
– Hogy lehet titok, amikor nem titok, mert látom, ott van előtted, lapozgatod és közben mosolyogsz, nevetgélsz meg bólogatsz hozzá – nyelvelt Hápika.
Hűségesen őrizte Péter a mennyország kulcsát, mikor egyszer csak nagy lövöldözés, rikongatás hallatszott a földről. Kinyitotta a kaput, aztán lekukucskált, mert a nagy kíváncsiság majdhogy ki nem bökte az oldalát. A zajra kijött Krisztus urunk is. Mikor meglátta Pétert, adott neki háromnapi szabadságot, hogy végére járhasson a nagy zenebonának.
Réges-régen olyan világ járta, hogy minden hangnak értelmes jelentése volt. Ha a kovács odacsapott a kalapáccsal, az így csendült: „Üss, csak üss! Üss, csak üss!” Ha az asztalos nekiállt gyalulni, így sercegett a gyalu: „Húzd-vond! Node húzd-vond!” Ha a malom fogaskerekei zörömbölni kezdtek, azt mondták: „Iregünk-forogunk! Iregünk-forogunk!” Ha pedig csaló volt a molnár, és tovább járatta a malmot a kelleténél, akkor a malom irodalmi németül kezdett beszélni, és szép lassan kérdezte: „Ki van ott? Ki van ott?” Aztán gyorsan reá felelt: „A molnár! A molnár!” Majd egészen gyorsan hozzátette: „Lop, csen, csór, lop, csen, csór, zsákonként fél vékát.”
Futkározik a kis tapsifüles a mezőn, vidám a kedve. Hogyne lenne az, amikor gyönyörűen süt a nap, és a határ pompásan zöldell körülötte. Ahogy így ugrabugrál, a távoli falu szélén hirtelen megpillant valami fehéret.
– Anyu, messze van és fehér, mi lehet az? – fordul az anyjához.
– Mi lenne, az iskola épülete – feleli az anyja csak úgy félvállról.
– Menjünk, nézzük meg közelebbről! Engem rettenetesen érdekel – unszolja édesanyját.
– Arra ma nem érünk rá – hárítja el az édesanyja. – Keress inkább négylevelű lóheréket, azok ízletesebbek a többinél, mert eggyel több a levelük.
16. oldal / 17